Általában magabiztos embernek tartom magam. De most nem „általában” vagyok, hanem egy nagyon új, ismeretlen, ám vágyva vágyott helyzetben. Ezért váltakozik bennem a szégyenlősség és a gyermeki büszkélkedés érzése, kicsit megmosolygom most magam…
Írtam egy könyvet.
Itt fogom a kezemben, nézegetem. Még olyan furcsa érzés: mi lesz belőle? Szeretni fogják? Hasznos lesz? Szívből remélem!
Szándékom vele legfőképpen , hogy megosszam az élményeim. Mert a könyvben szereplő összefüggések és felismerések összerendezése nekem egy nagyon különleges élmény volt.
Milyen jellegű ez a könyv?
Önismeret fejlesztő. Olyan felépítésben, ami véleményem szerint meg tudja mutatni, hogyan tudunk természetes viselkedésünkhöz visszatalálni – mert bizony azt nagyrészt elveszítettük… A természetes viselkedés annyit tesz: őszinte, egyszerű, nyitott életet élek. Nem tartom magam sem többnek sem kevesebbnek a többi embernél, így egyensúlyba kerülök a környezetemmel. Érdeklődő vagyok, meg tudom különböztetni a lényeges dolgokat a manipuláltaktól. A természetre úgy gondolok, hogy annak része vagyok, és az nem értem van.
Ez a gondolkodásmód az életet könnyűvé és boldoggá teszi hosszútávon. Mert el tudom helyezni magam a világban (nem hiszem hogy a boldogságom mindig valahol máshol van), elfogadom az érzéseim és megtanulok rájuk odafigyelni (nem küzdök a félelmeim és bánataim ellen, hanem megértem hogy most „dolgom van” velük). Ezek által tudom megérteni: Ki vagyok én? – ez lesz a magabiztosságom kulcsa, az alap, amire egy fejlődő személyiséget föl lehet építeni.
Ehelyett rossz irányban keressük az élet értelmét: boldogságot, sikert és pénzt hajszolunk.
Miért baj ez? Mert a fogalmak, a gondolatok összekeverednek a fejünkben, az érzések elnyomódnak a szívünkben. Nem ismerjük föl ha szeretnek, nem ismerjük fel ha bántanak. Gyakran azt sem ismerjük fel hogy mi a fontos számunkra, és azt sem ha épp mi bántunk valakit. Túl sok ember rohan, és fáradt, vagy beletörődött és kiégett.
Ez a könyv „hétköznapi” helyzeteinkről szól, arról, hogy hogyan viszonyulunk magunkhoz és a környezetünkben lévő emberekhez. A házastársunkhoz, gyerekeinkhez, szüleinkhez, barátainkhoz, munkatársainkhoz. Élvezzük a társaságukat, vagy szenvedünk miattuk. Ezek a hétköznapi helyzetek határozzák meg az életünket, úgyhogy én eléggé fontosnak tartom, hogy erről gondolkozzunk.
„Aki nem foglalkozik saját lelki fejlődésével, az nem is képes elérni az „érett személyiség” állapotát, csupán az életkort éri el. Ez nagy különbség!”
(részlet)
Ez a könyv egy olyan rendszert mutat, aminek a vázát pszichológusok és filozófusok által megfogalmazott elvek jelentik. És persze benne vannak a személyes gondolataim és felismeréseim is…
- mik a jogos szükségleteink (amik nem elvárások),
- miként tudunk egymással jó kapcsolatba kerülni,
- mik a hiteles érzelmeink, mit kell / lehet velük kezdenünk, egész pontosan
- hol van a valódi jelentősége a személyiségfejlődésnek, és pontosan hol tartunk benne
- hogyan tudunk rendet rakni az irányítás nélküli gondolataink között?
Mit adhat ez a könyv?
Vannak emberek, akik más perspektívából (nagyon messziről, vagy épp nagyon közelről) is képesek ránézni dolgokra, és azt igyekeznek megmutatni másoknak is. Az én könyvem felülnézetet mutat: nem kis részletekre koncentrál, hanem a nagyobb összefüggéseket igyekszik bemutatni, amibe aztán mindenkinek lehetősége van beleillesztenie a saját egyéni történeteit. Ezek az összefüggések segíthetnek az aktuális párkapcsolati, gyereknevelési vagy munkahelyi problémákban.
Egyre több az a „hang”, ami arra biztat: ÁLLJ MEG! LASSÍTS! GONDOLKOZZ! NYISD KI A SZEMED!
A mai gondolkodók, filmművészek, írók, zenészek – mind arra buzdítanak: vegyük észre, hogy az egyéni fejlődés nélkül manipulált bábokká válnak az emberek.
Ezt mutatja meg akciófilm szerűen a Mátrix c. film, vagy elvontabb formában az Ink c film, de ugyanerről szól a Pink Floyd: A fal c. zenéje is.
Feldmár András pszichológus szerint az emberek „alszanak” – és nem akarják, hogy felébresszék őket. Hamvas Béla filozófus szerint az emberek elvesztették az „éberséget” helyette „kábultságban” élnek.
Ezek az emberek a HANG-ok: próbálnak jelezni, a maguk módján kiabálni: az emberiség szenved az énközpontúságtól, az értelem csakis abban van, ha egymáshoz természetes módon újra kapcsolódni tudunk. Egyszerűen, őszintén.
