Az előző cikkben láthattuk, hogy 6 féle gondolkodásmód létezik (az információkat feldolgozó, az érzelmi, a kritikus és az értékkereső, illetve a kreatív és a folyamat szemléletű), és milyen gondokat okoz, ha e 6 féle módból jellemzően csak egyet-egyet használunk. Könnyen belátható, hogy már egyféle nézőpont kihagyása is gátolja a teljes képet adó gondolkodás lehetőségét…
Nagy általánosságban gondolkodásunk folyamatosan rendszerezzük, legfőképp valamilyen „tényszerűség” szerint. Azonban nagyon sok gondolatunk csupán hiedelmeken alapul. Pl. ha gyakran kérdezgeti tőlünk valaki, hogy „Minden rendben?” – egy idő után biztos, hogy felmerül bennünk az érzés, hogy valami nem jó velünk, vagy a környezetünkkel – és gyökeret ver a fejünkben a szorongás és aggodalom gondolata…
Az „Uralkodj magadon!” szülői nevelés megtanítja a kisgyereknek, hogyan nyomja el magában az érzéseit – amit később magától értetődően fog használni a párkapcsolatában (hány és hány nő panaszkodik elkeseredetten, hogy a férjéhez nem jut közelebb egy lépéssel sem lelkileg, mert az nem mutat semmi érzelmet… Csak szép csöndben befordul…) Rengeteg példát lehetne sorolni arra, hogyan merevítik be gondolatmenetünket saját szüleink, majd az iskola a nevelésnek szánt elveikkel. Annyi szabályt kapunk, ami két életre is elég lenne: a sajátunkra is, és a gyerekeinkére is, „ajándékba”…
Persze nem beszélnénk erről, ha nem lehetne kiszabadulni ebből az örökségből.
Mindig az első lépés a legnehezebb: megkérdőjelezni a működésünket.
Milyen amikor működik a kombinált gondolkodásmód? Egy szóval jellemezve: rugalmas.
Kezdhetjük kis dolgokkal: odafigyelek az általánosításaimra. Amikor így kezdek mondatokat: „Mindig, soha, az emberek, mindenki…” Szinte biztos hogy ezek hiedelmek. Ha rátaláltam egy-egy beskatulyázó gondolatra, akkor el kell kezdeni keresni olyan példákat, embereket, akik ugyanezekről a dolgokról máshogy gondolkodnak: mégis élnek, és hatékonyan működtetik az életüket, és még boldogok is… Tehát megkeresem a hiteles bizonyítékot arra, hogy lehet másként is élni, beszélni, viselkedni… Bizony ha nem ezt tesszük, akkor ösztönösen a saját – rugalmatlan – gondolkodásunk igazolására fogunk ugyanennyi energiát fordítani! Minden nap végignézzük a híradóban, hogy a világ rossz, az emberek mind hazugok és veszélyesek, nincs értelme változtatni, mert az sem lesz jobb… stb.
Muszáj lazítani a megszokott gondolkodáson, ami azt jelenti
kezdjünk el megtanulni figyelni.
Jó ideje foglalkozom emberekkel, és ez a legfeltűnőbb nekem: képtelenek vagyunk egymásra figyelni. Nagyon sokan a viselkedésükben, beszédjükben elképesztően énközpontúak. A legkisebb információt is átfuttatják magukra nézve: ha valaki mesél egy élményéről, nem arra reagálnak, hanem összehasonlítják a saját élményükkel. Ha a gyerekük mesél valamiről, azonnal megvizsgálják a saját értékítéletükön keresztül, és az alapján kommentálják, hogy megfelelő volt-e gyerkőc viselkedése vagy sem. Nem tudnak vitákban a másikra figyelni, mit szeretne elmondani, csakis a saját személyükre koncentrálnak, nehogy kiderüljön, hogy valamit esetleg nem jól csináltak… Nem lehetnek hibásak!
A figyelem képessége megvan bennünk. Gyerekként még megvolt. Legfontosabb megnyilvánulása volt a kíváncsiságon és a véletlenen alapuló szabad játék. Felnőttként azonban ezt komolytalan dolognak tartjuk, és már nem használjuk… Pedig a világban annyi minden van, hogy egy élet alatt nem is lehet mindent fölfedeznünk benne.
A felnőtt figyelem legjobb alapja ugyanaz mint gyerekként: a kíváncsiság és a véletlenek észrevétele. Ezt összefoglalva úgy is hívhatjuk: keressük az inspirációkat.
Az inspiráció keresése a nyitott viselkedés alapja. Enélkül viselkedésünk merev marad, gondolatainkból elveszik a kíváncsiság „nekem te ne beszélj, úgyis tudom hogy mennek a dolgok”…
Ha valaki azt érzi (ki is mondja!), hogy neki már senki nem tud újat mondani egy adott témában, ő már mindent tud, az 100 %-ig biztos lehet benne, hogy egyenes úton halad a boldogtalanság és a céltalanság felé. Tudatosan szerintem senki nem választaná ezt. Aki az élethelyzeteit, kapcsolatait nyugodtan és hatékonyan szeretné kezelni, annak muszáj rugalmas gondolkodással bírnia.
Az inspiráció nem csupán a művészek sajátja. A hétköznapi életben egyszerű ötlet – gyárnak is hívhatnánk. 🙂
Az ötletek kellenek ahhoz, hogy a párommal megálljunk a lejtőn, és kimondjuk: nem akarunk elválni, új alapokra akarjuk helyezni a kapcsolatunkat. A legfelszabadítóbb mondat ebben az esetben, ha a házastársak összenéznek, és azt mondják: „Miért ne?” – és tényleg, ki, vagy mi akadályozza meg ebben őket? Csakis és kizárólag az a gondolat, hogy – szerintem – már ismerem a másikat, nem tud nekem meglepetést okozni, úgysem tud megváltozni, stb. Ez csupán egy bemerevedett gondolat. Ha beengedem a gondolataim közé a LEHETŐSÉGET, hogy kíváncsi legyek, és azt mondjam, OK, ismerkedjünk meg újra, most játsszuk úgy a házasságunkat, hogy mutassuk meg milyenek vagyunk álarcok nélkül. És elkezdjük egymást megfigyelni, és időt szánunk rá, hogy megértsük egymást. „Neked így jó?” „Nem, nekem így nem jó, mert az jut eszembe róla, hogy …” „Rendben, akkor meséld el, milyen voltál gyerekként – mert a legalapvetőbb mechanizmusaink onnan származnak.”
Ötletek kellenek, hogy ha a gyerekek elhagyják a szülői házat, ne a négy fal bámulásával töltsük a napjainkat, hanem újra megismerkedjünk magunkkal: „Hello, ki vagy te? Mit szeretnél?”
Ötletek kellenek hogyan oldjam meg a munkahelyi gondjaimat, hogyan valósítsam meg az álmaimat.
De amikor valaki azt mondja: én igazából nem vagyok kíváncsi semmire, az hatalmas probléma. Ilyenkor segít az inspiráció: tudatosan elkezdek figyelni. Mindent. Embereket az utcán. Beszélgetéseket a munkahelyemen. Élettörténeteket. Művészeket. Ha valami tetszik, vagy jóleső érzéssel tölt el, tudatosan kimondom: „olyan jó volt látni azt az idős házaspárt kézen fogva. Az volt benne a jó, hogy kedvesek voltak egymással”. Ha ezt kimondom, lehet eltároltam egy ötletet a fejemben, hogy én szeretnék kedves lenni a házastársammal. Összefüggéseket kezdünk keresni! Az összefüggések alkotása szintén figyelmen alapul. A figyelemhez pedig egyfajta lelassulás és nyugalom kell. Ami önmagában stresszoldó és relaxáló hatású.
